Az Orosháza FC hivatalos honlapja
Menü
 
Képek

 


>> Képgalériák <<

 

 
Chat!
A trágár szavakat tartalmazó, játékosokat, vezetőket szidalmazó üzenetek moderálásra kerülnek.
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2007-11-11
 
Főoldal
Főoldal : Ellenfélnézőben

Ellenfélnézőben

  2013.07.13. 11:02

Pár mondatban ismerjük meg a csoportellenfeleinket - 1. rész.


Bajai LSE
Az előző bajnokságban még NB II Nyugati csoportjában vitézkedő együttes nagyon simán hullott ki a másodosztályból, s tette volna ezt akkor is, ha nincsenek az átszervezés miatti változások.
30 mérkőzéséből 5-ször tudott győzni, s két döntetlen mellett 23-szor hagyta el vesztesként a játékteret, mínusz 46-os gólkülönbséggel befejezve a bajnokságot.
A csapat valós erejét nehéz lenne felmérni, az is nagy kérdés, hogy a játékoskeretet mennyire sikerül egyben tartani.


BKV Előre
A tavaly szintén NB II-es együttest, nem annyira kell bemutatni a szurkolóknak, hiszen több előkészületi mérkőzést is játszottunk a közlekedésiek ellen. Normális esetben maradtak volna az NB II Nyugati csoportjában, de az átszervezés őket is lejjebb sodorta. A 12. helyen végeztek, 30 mérkőzésen 9 győzelem mellett 6 döntetlennel, s 15 vereséget begyűjtve. Ha a keretük egyben marad, kellemetlen ellenfeleink lesznek a csoportban.

Bölcskei SE
A Dráva csoportban éppen csak lemaradtak az 5. még biztos osztályozót érő helyről, tagságukat a visszalépések utáni feltöltésnek köszönhetik. 26 mérkőzésükön 12 győzelmet zsebeltek be, 10 vereség és 4 döntetlen mellett. Reális céljuk a tagság megőrzése lehet.

FC
Dabas
Szintén a feltöltésnek köszönheti tagságát az Alföld csoport 6. helyezettje, saját jogon nem sikerült elérniük a bennmaradást. A Bölcske eredményét másolva, 26 mérkőzésen szintén 12 győzelmet, 10 vereséget és 4 döntetlent abszolvált az előző bajnokságban. 

Dunaharaszti MTK
Tavasszal még elsőként fordultak az Alföld csoportban, s szinte a bajnokság végéig harcban álltak a bajnoki cím megszerzéséért, de végül a megerősített Soroksár lehajrázta őket, s rosszabb gólkülönbségük miatt a dobogóról is lecsúsztak, pedig egy győzelemmel az ezüstérem lehetett volna a reális végállomás. 26 mérkőzésükön 13-szor diadalmaskodtak, s 9 döntetlen mellett mindössze 4-szer szenvedtek vereséget. Ezt rajtuk kívül csak a csoport bajnoka mondhatja el magáról. Az osztályozón a Heves megyei bajnok Markaz FC volt az ellenfelük. Idegenben egy döntetlennel kezdtek (2-2), aztán hazai pályán könnyed győzelmet aratva 5-0 arányban lépték le ellenfelüket, ezzel 7-2-es összesítéssel őrizték meg tagságukat. Nehéz ellenfelek lesznek, mindenképpen érdemes figyelni rájuk.

Várfürdő-Gyulai Termál FC
Alföld csoport bronzérmesei. 26 mérkőzésből 14 győzelem, 6-6 döntetlen és vereség állt a nevük mellett. Az osztályozón a Méhkeréki SE csapata volt az ellenfelük. Idegenben kezdve 0-2, majd hazai környezetben egy hetest gurítva (7-0), 9-0-s meggyőző különbséggel tartották meg tagságukat.
A távozó játékosok helyére szeretnének olyanokat igazolni, akikkel ütőképes középcsapatot tudnak kialakítani, amely megfelel a közönség elvárásainak.
Gyulán tehát rendezettek a körülmények, minden alap meg van hozzá, hogy az új bajnokságban is stabil játékot nyújtsanak.

Budapest Honvéd-
Magyar Futball Akadémia
Sokáig kérdéses volt a szereplésük, miután az MLSZ versenybizottsága meghozta azon döntését, hogy az NB I-es csapatoknak nem kell kötelezően tartalék csapatot indítaniuk. Aztán a Honvéd vezetősége mégis csak úgy döntött, hogy nevezi az akadémistákat az NB III-ba. Tavaly az NB II-ben 30 mérkőzés után 11 győzelem 5 döntetlen és 14 vereség állt a nevük mögött, ami a 12. helyhez volt elég. A fiatal csapat komoly ellenfele lehet bárkinek a csoportban.


A képet köszönjük az
ESMTK szurkolóinak és szimpatizánsainak baráti körének!

Még nincs hozzászólás.
 
Következő mérkőzés


 

 
Médiapartnereink
 
Orosháza FC

 

Copyright ˆˆ 2015. Orosháza Futball Klub Kft. Minden jog fenntartva!

A képek, cikkek, írások bármilyen nemű felhasználása a forrás megjelölésével szabadon használható.


Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal