Főoldal : Lapszemle: Ismét jó éve lehet az Orosházának |
Lapszemle: Ismét jó éve lehet az Orosházának
www.nb2.hu 2012.08.11. 20:17
Tavaly már remekelt az Orosháza, mely a nyáron is jó formát mutatott, így az idei szezonban is jó teljesítményt várunk az Orosházától.
Hogyan szerepeltek tavaly?
Tavaly meglepően jól szerepelt az Orosháza, mely hatalmas javuláson ment keresztül. Már ősszel is megfelelő teljesítményt nyújtott az Orosháza, mely tavasszal rátett még egy lapáttal, és a remek rajtnak is köszönhetően egészen a hatodik helyig jött fel a csapat.
Hogyan alakult a felkészülés?
Remek felkészülésen van túl az Orosháza, hiszen csak úgy halmozta a győzelmeket, ráadásul a favoritnak számító Szolnok ellen is sikerült egy döntetlent kiharcolni, mely szintén remek eredménynek bizonyult.
Mit várunk?
A már tavaly is hatalmasat fejlődő csapat a nyáron sem torpant meg, és remek felkészülést tudhat a háta mögött, melyből motivációt is gazdagon szerezhetett a gárda. Ennek is köszönhetően az Orosháza ismét jó szezont zárhat, és az élmezőny tagja maradhat.
|